Digitális fogászat – a fogászat jövője

A fogászat az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődésen ment keresztül.

Az utóbbi évek trendjei alapján megállapítható, hogy a digitális fogászat térhódítása most már megállíthatatlan és visszafordíthatatlan.

A kérdés most már nem az, hogy át kell-e térni rá, hanem az, hogy mikor, milyen ütemben és milyen mértékben.

A prognózisok szerint a digitális fogászati technológiák drámai mértékben fogják megváltoztatni a fogászat világát, valamint a betegek fogászati kezeléssel kapcsolatos elvárásait.

Az a fogtechnikai labor, amelyik nem fejleszti digitális fogászati tevékenységét, nem vezet be új technológiákat, könnyen a Kodak sorsára juthat, mely nem ismerte fel a digitális fejlődés nyújtotta lehetőségeket és csődbe ment.

3D nyomtatás – a digitális fogászat motorja

Az utóbbi években, mint alternatív gyártási technológia robbant be a fogászatba a 3D nyomtatás (mely fémek esetén lézer szinterezésként terjedt el itthon).

Rövid időn belül a fogászat a 3D nyomtatás egyik húzó ágazatává vált. Szakértők egybehangzó véleménye szerint a fogászatban a legnagyobb jelentőségű változást a 3D nyomtatás elterjedése fogja eredményezni.

A fogászat 3D nyomtatás terén betöltött jelentőségét érzékelteti, hogy a gyártók kínálatának részét képezik a speciálisan fogászati alkalmazásra kifejlesztett 3D nyomtatók.

A közelmúltban megjelentek a 3D nyomtatást és a marást kombináló ún. hibrid megoldások is (pl. sint&mill). Az így előállított termékek minősége a szükséges felületeken azonos a marással készítet termékekével (mivel az is marással készül), ugyanakkor versenyképesebb áron.

A 3D nyomtatás, illetve 3D nyomtatással előállított termékek alkalmazása lehetővé teszi a fogászatban dolgozók számára, hogy költséghatékonyan, gyorsan és folyamatosan magas színvonalon szolgálják ki pácienseiket, megrendelőiket.

A Premet Kft. mind 3D nyomtatáshoz, mind a sint&mill eljáráshoz szükséges eszközökkel, tapasztalattal rendelkezik.

A digitális fogászat és a 3D nyomtatás előnyei

A hagyományos technológiák (pl. öntés) esetében nagy szerepe van az emberi tényezőnek, az egyéni képességeknek, emiatt az elkészített termékek minősége – akár egyazon szakember esetén is – viszonylag széles határok között változik. Ráadásul a megfelelő ügyesség, jártasság megszerzése több évet vesz igénybe, ami nehezíti az utánpótlás biztosítását.

A hagyományos technológiák jellegzetességei miatt a termékek egy része a legnagyobb körültekintés ellenére is hibás lehet, ami szigorú minőségellenőrzési rendszer alkalmazását, a termékek újbóli legyártását, garanciális munkák elvégzését teszi szükségessé.

Az öntéssel szemben egy alternatív megoldás a termékek CNC marással történő gyártása. Annak ellenére, hogy a CNC marás már évtizedekkel ezelőtt bevezetésre került a fogászatban, és a marással készített termékek minősége sokkal jobb az öntéssel készítetteknél, a technológia alkalmazása nem terjedt el széles körben. Ennek legfőbb oka, hogy a marással előállított termékek ára – a gép magas árának, a szerszámkopásnak, a gyártási technológiából adódó anyagveszteségnek, illetve a szakképzett munkaerő igénynek köszönhetően – relatív magas. Ráadásul, a marógépek legnagyobb előnyének tekintett pontosság nem feltétlenül szükséges minden esetben, mint például ha manuális munkafolyamat követi a gépi megmunkálást.

A nem megfelelő, illetve változó termékminőség, a rövid határidőn belül történő gyártás képességének hiánya, a magas ár az értékes megrendelők elvesztését, a megrendelői kör minőségének a romlását eredményezheti.

A garanciális javítások, valamint az értékes megrendelők elmaradása/ elpártolása jelentős mértékben csökkenti a nyereséget, ezáltal a további fejlesztés, fejlődés lehetőségét, beleértve a képzett munkatársak megtartását, céghez történő csábítását.

Az öntéssel készített termékek kiváltása esetén csökken a garanciális munkák száma, gyorsan és folyamatosan magas színvonalon elégítheti ki megrendelői igényeit.

A CNC marással gyártott termékek kiváltása esetén csökkenek költségei, miközben a termékek minősége a szükséges felületeken azonos marad.

Amennyiben szeretne többet tudni a 3D nyomtatás bevezetésének tapasztalatairól, töltse le az alábbi esettanulmányt.

Érdekel az esettanulmány

Termékek

A 3D nyomtatás nagy pontossága és precizitása, valamint nem utolsó sorban anyagtakarékossága lehetővé teszi a laboratóriumokban a legegyszerűbb pótlások gyártásától kezdve a legbonyolultabb titánium vázszerkezetű koponyarekonstrukciók gyártását is.

A termékek alapanyaga lehet CoCr vagy Ti, valamint készülhetnek 3D nyomtatással, illetve a 3D nyomtatást és a CNC marást kombináló sint&mill eljárással.

Próbálja ki 3D nyomtatással készített termékeinket!

Rendelés